Szövetkezet bemutatása

A szövetkezet alapításának  célja, egy olyan stabilan és önfenntartóan működő szociális szövetkezet létrehozása, mely több gazdasági tevékenység összefogásának létrehozásával biztonságos helyi munkahelyeket teremt és lehetővé teszi, hogy a Dél-Alföldi régióban, Csongrád megyében (többek között Szatymaz, Csanádpalota, Kövegy, Szeged) a társadalmi-gazdasági tevékenységek egymással összhangban valósuljanak meg. A megalakult szociális szövetkezet olyan tevékenységet végez, amelyek a munkanélküli, illetőleg szociálisan hátrányos helyzetben lévő emberek számára is munkalehetőséget kínál. A megalakuló szociális szövetkezet célja létszámában és teljesítésében fejlődő, a szövetkezet Alapszabálya, továbbá Szervezeti és működési Szabályzata szerint működő szervezet életre hívása.

E cél érdekében a Szövetkezet pályázati forrásokat kíván felhasználni, olyan projektek megvalósítását tűzi ki célul, amelyek piacképes végzettség megszerzését teszik lehetővé, és hozzájárulnak a szövetkezeti tagok és a lakókörnyezet önfenntartásához.

2015-ben sikeresen megvalósított projektünk a TÁMOP-2.4.3.D-1-13/1-2013-0171 azonosító számú, „A Jó Munka megerősítése Szatymazon” című projekt, amelyben 5 fő célcsoporttagnak biztosított a Szövetkezet okj-a Zöldség-gyümölcs feldolgozó képzést, amely olyan szakmai tudást tudott nyújtani a célcsoport számára, amelyet a későbbiekben is képesek hasznosítani, több tag elhelyezkedett helyi vállalatnál. Az okj-s képzés mellett egy motivációs és életvezetési tréningen is részt vehettek a célcsoporttagok, hiszen ahhoz, hogy valaki jó szakember és munkaerő legyen, ismernie kell önmagát és környezetét egyaránt. Az akkreditált tréningen a résztvevők munkamotivációs, álláskeresési ismereteket sajátíthattak el, illetve az életvezetési rész keretében iránymutatást kaphattak a sikeres munkavégzéshez.

A képzés mellett a résztvevők a projekt keretében munkaviszonyban kerültek alkalmazásra, mely során szakmai- és munkatapasztalatot szereztek. Napjainkban elengedhetetlen, hogy tapasztalattal rendelkezzen egy szakember, így a projekt következtében nemcsak szaktudással, de tapasztalattal is gazdagabban léphetnek a résztvevők az önfenntartás útjára.

2018-ban sikeresen megvalósítottuk a GINOP-5.1.3-17-00145 kódú, “Jó Munka, Jó Munkáltató, Bérmunka szolgáltatás Csongrád és Békés megyében” című projektünket.

Emellett megfelelő minősítéssel, engedéllyel rendelkező felnőttképző intézménnyé is alakultunk, aminek köszönhetően sikeres felnőttképzést szervezünk 2019-től, többek között a pitvarosi székhelyű Csanád-Család CSAKPont ügyfelei számára. 2019-ben nyertes Erasmus+ Versenyképesség a munkaerő-piacon című, 2019-1-HU01-KA104-060383 számú pályázatunkat kezdtük megvalósítani, ami részben a koronavírus járvány miatt 2022.05.31-vel zárul.






2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031